Fogtündér
2017. szeptember 12. írta: csetlekbotlok

Fogtündér

 

Nézelődök, olvasgatok miről is beszélgetnek az emberek... Szörfölök a neten (legalább ott). Hát egyszer csak látom ám, Fogtündér levele a középpontban. Egy kisfiúnak címezte, aki nem volt hajlandó fogat mosni. Dicsérik is sebtiben, milyen okos és bölcs ez az éremosztgató lény, milyen frappáns kis üzenetet küldött.

Elolvastam a szöveget. Meg kell mondjam, csodálatos. Olyan jogi izét rittyentett össze, hogy hűha. Az meg különösen, ha ebből egy mukkot is megért egy gyerek.

Persze mi a reakció? „Ez igen, így kell nevelni egy kölyköt”.

Lehet, hogy én vagyok túl egyszerű, de aki mutat nekem egy darab! olyan csöppséget, aki tudja értelmezni a következő mondatot, az kérhet tőlem majdnem bármit: „Nagy mennyiségben detektáltunk Fanta-maradványokat és gabonapehely, valamint a csokoládé sem csak nyomokban fordult elő a fogzománcán.” (Megjegyzem gyorsan, miért kell egy kicsit Fantával itatni??? Please! A teljes dokumentum lentebb csatolva)

Amúgy poén a szöveg, meg minden, én nem tagadom. Szeretem én is a humort. De ezt bizonyára meg lehetett volna úgy is fogalmazni, hogy eljusson a célszemély tudatáig. Mert amúgy minek? Öncélú szórakoztatás? 

fogtunder.JPG

Egyébként a Fogtündér fontos. A téma nálunk is aktuális. Már jó ideje várjuk... Mert hát már majdnem mindenkinek kiesett egy vagy két foga az oviban... És akinek már van állandó, az már igazán nagyfiú, nagylány. Szinte felnőtt... Fél éve tiszta drukkban vagyunk. Csiszoltuk is rendesen  a kis csattogtatókat... Kipucoltuk onnan a manókat, akik hogy-hogynem mindig újabb kis cölöpre ugrottak át. De nem adtuk fel. Mentünk utánuk, kergettük őket. Csak nagyra nyitsd és mondd ÁÁÁÁÁ.... Neeeeeem, ne csukd be, mondom áááá..... Nem, nem én, Te! Kicsim, ne csináld már! Szórakozol velem.... Hopp, mit láttam? Ott volt egy! Jézusom, folyik ki mindenhonnan a fogkrém... Ne röhögj... Így ezt nem lehet....A lányok a tiszta fogakat szeretik... Na végre.

Aztán elkezdett mozogni... Volt nagy öröm. És persze, jön majd a Tündér, elviszi, megőrzi, és majd ad cserébe valamit.

A fiúk nagyon ácsingóztak azokért a plüss gyümölcsökért, zöldségekért, amit a Pennyben lehetett kapni. Az ananász volt a nagy kedvenc. Szárnyas barátunk, akárcsak a Mikulás, értesült a kívánságról, és beszerzett egy darabot. Közben nekünk is összegyűltek a matricák és eljött a beváltás napja. (Megjegyzem, közben egy citrom is várakozott a sorsára otthon). A két fiú lázasan rohangált fel és alá a boltban. Mondtam, választhatnak egyet közösen. Döntöttek. Ananász... A fenébe! Most mit tegyek?... Hát, az a helyzet kicsim, hogy úgy tudom, a Fogtündér pont ananásszal szeretett volna meglepni téged... Vallottam be zavartan. Rámnéz a gyerek. Hunyorít. Méreget. Majd rámmutat. Te vagy a fogtündér! Igaz? Szégyellem magam. Igen, igen, én vagyok. Sajnálom. Nem bánod?

ananasz.jpg

De a játék megy tovább. Még aznap kiesik a fogacska. Hova teszi majd a Fogtündér az ananászt? Tegye mellém, hogy reggel át tudjam ölelni. És mi van, ha nem találja meg a párnám alatt a fogamat? És jól megmostuk? Tisztának kell lennie!!! Nagy az izgalom... Nagyobb, mint Télapókor, vagy Karácsonykor.

Persze ezekről az ünnepekről is lehullott már a lepel... A nagynak... Kilogikázta. Először a Húsvéti Nyuszi bukott le. Valahogy nem fért a fejébe, hogy hogyan tojik csokitojást? Meg hát nem is tud festeni... Sok volt a gyanús mozzanat... Mondta is többször: ez a nyuszi, nem tetszik nekem. Valami itt nem stimmel. Miután ugrifüles lelepleződött (nem lehetett tovább tagadni, amit a gyerek már úgyis tudott), mint a dominóban, ugyanaz a sors várt Jézuskára és a Nagyszakállúra. Rezzenéstelen arccal vette tudomásul. Számított rá. Nincs ebben semmi meglepő... De a Fogtündér... Azt valahogy bánta. Abban még szeretett volna hinni. Remélni... Talán azért, mert vele még nem volt kapcsolata. Még nem volt varázslat, mágia... Márpedig ezekre szükség van. Szükség van a csodákra.

 

Íme az ominózus iromány, ami kiverte nálam a biztosítékot.

Kedves Mr. Warren!

Szeretném ezúton tájékoztatni arról, hogy a foga beérkezett hozzánk, és az rendszerünkben feldolgozás alatt áll.

Bizonyára hamarosan észreveszi, hogy a fogért járó fizetség késedelmet szenved. Mr. Warren, kénytelen vagyok Önt tájékoztatni, hogy ennek hátterében az említett fog állapota áll. Mielőtt bevizsgálnánk a fogakat, tisztában vagyunk vele, hogy az állapotuk nem tökéletes, ám ebben az esetben az Ön fogát az elemző bizottsághoz utaltuk további vizsgálatra.

Úgy hisszük, mindez annak tudható be, hogy Ön elhanyagolja önmagát. Nagy mennyiségben detektáltunk Fanta-maradványokat és gabonapehely, valamint a csokoládé sem csak nyomokban fordult elő a fogzománcán. Ezek nem megfelelően lettek eltávolítva az Ön fogáról. Javasoljuk, hogy a fogtisztítási technikáját sürgősséggel vizsgálja felül.

Mr. Warren, ez egyszer elfogadjuk az Ön fogát, de biztosítékra van szükségünk abban a tekintetben, hogy a következő fogának állapota lényegesen jobb állapotban lesz, ennek hiányában kénytelenek leszünk a fizetési tranzakciót felfüggeszteni.

Üdvözlettel:

Barry T. Fogtündér”

A bejegyzés trackback címe:

http://csetlekbotlok.blog.hu/api/trackback/id/tr2512823228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.