Befolyásolható személyiségek
2019. április 07. írta: csetlekbotlok.blog.hu

Befolyásolható személyiségek

Befolyásolható vagyok. Nem vagyok büszke rá, de vállalom.

Eredetileg a döntésekről akartam írni, annak is eljön majd az ideje, de ahogy gondolkodtam ezen az egész témán, ennek egy ágát vettem előre.

Miért lesz valaki befolyásolható? Gyengeségből? Ha a saját példámból indulok ki, márpedig azt ismerem leginkább hogy nyilatkozzam róla, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Nem vagyok gyenge, főleg nem életképtelen. Ahogy egy barátnőm fogalmazott anno, a jég hátán is megélek. Szóval ezt kihúznám. Ami nálam inkább releváns lehet, a már sokszor említett önbizalomhiány, illetve megfelelési kényszer. Mert hát a másik idősebb, okosabb, tapasztaltabb, nyilván nem hiába beszél. És lehet abban ráció, amit mond. Meg biztos jobban tudja. Én meg még oly keveset éltem, és amúgy sem tudom jobbra vagy balra menjek, mi a jó, hogyan a jó. Kikérem más tanácsát, mert bizonytalan vagyok. Akarok venni egy új telefont, van is ami tetszik, de hát olyan drága, baromi drága, de hű meg ha… Viszont nem értek sem a szoftverekhez, meg processzorokhoz, meg teljesítményhez, meg mit tudom még mikhez. Nem vagyok kérem én szakember! És akkor jönnek a vélemények „ne vedd meg ezt, ez baromság, egy ismerősöm vett és azt mondta szar.” „Olcsóbban is kapsz jót.” „Inkább vegyél fényképezőgépet.” Én meg elveszek, és jajistenemmostmitcsináljak? Pedig csupán egy telefonról van szó. Semmi többről. És aki a leghangosabban mondja a véleményét, aki a legagresszívabban, aki legjobban ismeri a gyenge pontjaimat és azokra hat, arra hallgatok. (Jelen esetben amúgy éppen nem, sok-sok kutakodás, elemzések, összehasonlítás után megvettem azt, amit eredetileg is akartam, és imádom.)

valasztek.jpg

Befolyásolható vagyok. Igen. Mert a döntéseimmel másokra is hatok. Az eladóra, aki foglalkozott velem már fél órát, hát nehogy már feleslegesen fecsérelje rám az idejét. A szüleimre, akiknek ha nem követem a tanácsát, csalódást okozok. Ha vélmenykülönbségem van a párommal szemben, akkor …. Nem, olyan nincs is kérem, mert ő olyan erős, és határozott, gyorsan el is fojtok minden ilyen gondolatot. Csakhogy… ezek csupán feltételezések, amik az én fejemben léteznek. Az eladónak az a dolga, hogy foglalkozzon velem. A szüleim egyáltalán nem biztos, hogy csalódnának, sőt, akár büszkék is lehetnek, hogy lám, milyen nagy lány, tudja mit akar. A párom meg vélhetőleg nem kiskutyát szeretne maga mellé, hanem társat. És igen, ezek is megint csak koncepciók. Nem tudom, nem tudhatom a választ. Elképzeléseim lehetnek, kivetítéseim, illúzióim. Tényleg ezek mentén akarok élni?

illuzio.jpg

Ez volt. Illetve részben még mindig jelen idő. Belémivódott, részemmé vált. Levetkőzni pedig hosszú munka. És csak apránként lehet.

„Én a te helyedben…” NEM. Te nem vagy a helyemben. Nem ismersz minden körülményt, nem vagy ÉN. Nem te viseled a következményeket. Elmondhatod, hogy te hasonló szituációt hogyan oldottál meg, ha volt egyáltalán ilyen. Ha pedig nem, akkor semmivel nem vagy sem okosabb, sem tapasztaltabb nálam.

Az emberek többsége szíves örömest osztogat kéretlen tanácsokat. Kibicnek mindig könnyű. És olyan meggyőzően képesek rá, hogy aki bizonytalan épp egy adott helyzetben, hajlamos hallgatni rájuk. Na de ha A-ra hallgatok, B fog haragudni, ha B-re hallgatok, akkor meg A. És akkor C-ről, D-ről még nem is beszéltünk!

Eljön egy pillanat, mikor elkezd leesni a tantusz, mit is jelent, hogy soha nem felelhetsz meg mindenkinek. És hogy leginkább és elsősorban magadnak kell megfelelned. De ezeket a közhelyeket átépíteni a gyakorlatba a másik végletből nem olyan egyszerű. Segít, ha kaptál már pár pofont. Ha próbáltál – nem is egyszer - minden tőled telhetőt megtenni, úgy cselekedni hogy mindenkinek jó legyen, és aztán vagy egy teljes káosz lett belőle, vagy a végén megkaptad hogy mekkora egy hülye vagy, és szemét, és aljadék. Vagy ha hagytad, mások irányítsanak, és az életed olyan mederbe lépett tőle, ahonnan alig tudtál kikecmeregni.

Talán szerencsém van, hogy a befolyásolhatóságom mellett makacs vagyok, mint egy öszvér. És dacos. És sokszor „csak azért sem csinálom amit mondtál, mert azt mondtad.” A kamaszkor nem múlt el nyomtalanul. Érzem, egyre többet szűrök. Egyre inkább mondom azt, hogy kösz, majd megoldom. Egyedül. Egyre gyakrabban csak mosolygok magamban, mikor csak mondják, mondják. Minden egyes ilyen alkalom sikerélmény, és megerősít. De azért ezt még gyakorolni kell.

A kérdés viszont az… hogy lecseréltem az ősrégi bringámat, és láttam már előre, hogy amit kinéztem nem lesz olyan jó, használt is, meg átalakított, valahogy a gumija sem volt az igazi, de már megállapodtunk a szerelővel, és ő egy jó szerelő, és ha nem ezt veszem akkor melyiket, és az vajon jobb lesz, amúgy tök szép a váza, szóval megvettem, de kétségeim vannak, és visszavihetném még, de a srác ennek baromira nem fog örülni, ezt mondta is, meg hogy inkább megcsinálja a hibáit, de ha mégis visszaadom, akkor mehetek még hozzá szerelésért, vagy ezentúl kerüljem a boltját mert „itt jön az a liba”? Nem tudom mit csináljak, szerinted????

ui: ha nem érted az öniróniát, inkább maradj csendben

donteskeptelen.png

 

UUI: Aki azt hiszi magáról hogy nem befolyásolható, gondolkodjon el, miért váltott kedvenc sampon márkájáról másikra, csak mert a TV-ben azt mondták, attól még csillogóbb lesz a haja? Mikor nézte meg utoljára a horoszkópját? Mikor veszett össze a párjával amiatt, hogy "Béla, te nem szeretsz, mert Krisztának a férje minden nap beviszi neki a kávét, te pedig nem."? Mikor nem vitt magával esernyőt, pedig felhős volt az ég, de az időkép szerint napsütés várható, aztán meg jól elázott? (További példákat komment formájában várok)

A bejegyzés trackback címe:

https://csetlekbotlok.blog.hu/api/trackback/id/tr4514745983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakférfi 2019.04.08. 11:33:29

Igen....befolyásolható vagyok.
Meghallgatom az embereket....nem tudhatok mindent.
Ha tanácsod adnak.....esetlegesen átértékelem a véleményemet.Nem mindenről....mivel nem tudhatok mindent.
Életvezetési tanácsokat...kinevetem...pszichológusokkal és papokkal...life coach-okkal az élen.
Már meg van a magamhoz való eszem.

"Aki azt hiszi magáról hogy nem befolyásolható, gondolkodjon el, miért váltott kedvenc sampon márkájáról másikra, csak mert a TV-ben azt mondták, attól még csillogóbb lesz a haja?"
Nincs jelentősége....kopaszodom.
:) :)

" Mikor nézte meg utoljára a horoszkópját?"
Tíz-tizenöt éve...kb.Azóta sem változott semmi...feleség...ház...gyerekek...munka...idősödöm.
Ehhez minek a jövőt fürkészni?
:)

" Mikor veszett össze a párjával amiatt, hogy "Béla, te nem szeretsz, mert Krisztának a férje minden nap beviszi neki a kávét, te pedig nem."?"
egy kávéból vagy annak hiányából...vagy egy rituálé elhagyásából arra következtetni hogy "nem szeret".
Komoly??

"Mikor nem vitt magával esernyőt, pedig felhős volt az ég, de az időkép szerint napsütés várható, aztán meg jól elázott?"
Mert? Elázni bűn? vagy enyőt nem vinni?
Nem tudhatok mindent előre....dög unalmas lenne az élet.
:) :)
Remélem nem moderálsz ki ...semmi sértőt nem írtam...vagy igen?
:) :)

csetlekbotlok.blog.hu 2019.04.08. 11:37:14

@csakférfi: "egy kávéból vagy annak hiányából...vagy egy rituálé elhagyásából arra következtetni hogy "nem szeret".
Komoly??" nem. nem komoly :) nyilván blődség, baromság. mégis van aki bolhából elefántot csinál, vagy jó barátok/barátnék telebeszélik hülyeséggel az ember fejét
csak példák voltak, kicsit talán bugyuták. de várok jobbakat :) olyat, ami akár tükröt mutathat

csakférfi 2019.04.08. 12:59:33

@csetlekbotlok.blog.hu:
Köszönöm a válaszod!
Miféle "tükör"?

2019.04.08. 13:52:46

"Talán szerencsém van, hogy a befolyásolhatóságom mellett makacs vagyok, mint egy öszvér."

Az nagyon praktikus... az ember képes körömszakadtáig ragaszkodni valami téves infón alapuló , hibás döntéséhez! ;)

"Az emberek többsége szíves örömest osztogat kéretlen tanácsokat. Kibicnek mindig könnyű."
A kéretlen tanács még lehet jó..pl. abból fakadóan, hogy más szemszögből, jobb rálátással (akár több tapasztalattal megalapozva) kristályosodik ki.
Nem a kéretlen tanács a baj, hanem a téves, hibás helyzetértékelésen alapuló vélemény..

"És hogy leginkább és elsősorban magadnak kell megfelelned. De ezeket a közhelyeket átépíteni a gyakorlatba a másik végletből nem olyan egyszerű. "
Erre szerintem csak megérni lehet.. keveseknek adatik meg a felszabadító érzés hogy ezt 21 évesen felismerjék..és meg is élhessék.. mert a felismerés még nem több, mint lehetőség.

"Befolyásolható vagyok. Igen. Mert a döntéseimmel másokra is hatok. Az eladóra, aki foglalkozott velem már fél órát, hát nehogy már feleslegesen fecsérelje rám az idejét. "
Ez inkább valami önszuggesztió.. a bűntudat kompenzálása, hogy elloptad az idejét..holott ő pont ezért van ott, ebből él, hogy megpróbáljon befolyásolni :)
Mennyire szoktad előkészíteni a fajsúlyosabb döntéseid? Mennyire mérlegelsz, súlyozol? Mennyire vagy impulzív?

Zabalint 2019.04.08. 14:26:40

Az utolsó bekezdésből bevallom egy szót sem értek. Akit befolyásol a sampon reklám, azt jellemzően nem tudatos szinten befolyásolja, így nem fogja beismerni, ha a reklám hatására váltott. A horoszkóp meg végképp hogyan jön ide? Aki azzal dicsekszik, hogy ő nem befolyásolható, az nyilván nem követ el akkora baklövést, hogy olyan hülyeségek befolyásolják, mint horoszkóp, persze valójában mindenki befolyásolható, csak ezeket az embereket ennél szofisztikáltabb módszerekkel lehet befolyásolni. Csak ezek nem jó példák erre. Az Időképet szintén nem értem, most akkor befolyásol, ha konkrétan leszarom, hogy este meg fogok ázni hazafelé, vagy épp akkor nem?

Darcy70 2019.04.08. 18:56:47

Befolyásolható vagyok én is :(. Tanacsokra annyira nem, na de "érzelmi zsarolásra"! És ezt sajna jól tudják drága szeretteim :).
Nehezen döntök, szinte mindenben és akár kibic akár nemkibic, jöhetnek a vélemények és a tanácsok :D.
Amit viszont utálok, hogy kérdezem nemkibicet, ő mit tenne a helyemben, mire nemkibic azt válaszolja, hogy ő még sose volt ilyen helyzetben és nem akar "befolyásolni" pffff... és mikor mondom, hogy hát én se voltam ilyen helyzetben még, mert ha lettem volna, akkor nyilvan tudnám, hogy mit tegyek, úgy nagyjából... és erre nemkibic azt mondja, hogy eddig is megoldottad jól a dolgaidat, te tudod a legjobban. Na. Ilyenkor jobb egy akármilyen kibic, akivel lehet vitatkozni, meg lehet hallgatni a más véleményét... és még az is előfordulhat, hogy pont tőle származik az a kis szikra, ami a dontesemhez vezet végül :). És fura, de volt már, hogy egy undok rosszindulatú beszólás t gondoltam tovább :P.

2019.04.09. 07:21:31

@Darcy70: "És fura, de volt már, hogy egy undok rosszindulatú beszólás t gondoltam tovább :P."

A legmókásabb az, amikor egy nem, vagy félreértett mondatot gondolsz tovább!!

"mit viszont utálok, hogy kérdezem nemkibicet, ő mit tenne a helyemben, mire nemkibic azt válaszolja, hogy ő még sose volt ilyen helyzetben és nem akar "befolyásolni" pffff... és mikor mondom, hogy hát én se voltam ilyen helyzetben még, mert ha lettem volna, akkor nyilvan tudnám, hogy mit tegyek, úgy nagyjából... "
Te is tanácstalan vagy..és ő is.. ráadásul nincs meg benne a kellő bátorság, hogy kirúgja alólad a sámlit.. nem olyan nagy baj ám ez :)

csakférfi 2019.04.09. 13:29:46

Részemről itt a "megoldás"
Gyengeség=befolyásolhatóság
vs.
Erő=befolyásolhatatlanság
Ez komoly ellentmondás.

"Brown kutatásai a szégyen és a sebezhetőség kérdését járják körül. Ezekre a fogalmakra leginkább negatívumként tekintünk és maga a kutató is azt a célt tűzte ki, hogy szembeszálljon az emberi sebezhetőséggel és minden ebből fakadó nehézséggel. Majd számos személyes történet megismerése után rá kellett jönnie, hogy a sebezhetőségből fakad a kreativitás, az öröm és az őszinte kapcsolódás másokhoz"

divany.hu/eletem/2016/10/01/4_dolog_amit_a_ted_hozzaadott_a_fuggosegek_megertesehez/?utm_source=cikklink

Na cső.
Nem vagy gyenge jellem ha befolyásolható vagy.
Csak te hiszed.
Lehetetlen csak önmagunk feje utàn menni és nem hallgatni màsokra...ha okosabbak,ha butàbbak...megörülnénk a végén a magànyban.
:)

csetlekbotlok.blog.hu 2019.04.09. 13:31:53

@csakférfi: erről most az jutott eszembe, hogy a buta ember azt hiszi mindent tud. az igazán nagytudású, meg azt mondja "én nem tudok semmit", mert látja a korlátait, és minél többet tud, tanul, annál inkább rájön, mennyire nem tud semmit. na, ez most kicsit össze-vissza lett, meg nem irodalmi megfogalmazású, de nézd most ezt el nekem :D

Almandin 2019.04.09. 21:58:06

@csetlekbotlok.blog.hu: Szerintem a középút a jó. A kevéssé befolyásolható ember az erősebb szerintem. Aki azt hiszi, hogy mindent tud, az nárcisztikus, aki meg azt, hogy semmit, annak alacsony az önbecsülése. Sőt, a "nem tudok semmit" akár önfényezés is lehet (álszerénység). Azért hiteti el magáról, hogy ő nem tud semmit, hogy szerénynek tűnjön, és ezzel elismerést vívjon ki.

Almandin 2019.04.09. 22:18:00

@csakférfi: Miből gondolod, hogy magányhoz vezetne az, ha nem mások tanácsai után mennénk, hanem a magunk feje után? Az, aki csak akkor "szeret", ha megfogadod a tanácsait (értsd: engedelmeskedsz neki), az valójában nem szeret.

csakférfi 2019.04.10. 06:15:44

@Almandin:
Nem jòl érted.
Ha valalire NEM hallgatsz,mert ellenkezik a véleményed egy adott helyzetre.....az is befolyàsol.
Csak negatív értelemben.
Tehàt a "juszt sem"..."csak azért sem" is befolyàsol.
Mellesleg hogyan lehetsz egoista egy tàrsas kapcsolatban?
Sehogy.
Ellentmondàs.
Érthetö?
Rà vagy utalva....a pékre....a parasztra...autòszerelöre....kömüvesre...villanyszerelöre...baràtaidra....stb.
Vagy mindent önmagad termelsz és szerelsz?
Vagy a rendfenntartàst is megoldod egyedül?
Mindenképp hstàssal és befolyàssal vannak rànk màs emberek.
Így az önàllòsàg mint "befolyàsolhatatlansàg"
....illúziò.
Hamis téveszme.
:)

csakférfi 2019.04.10. 06:16:02

@csetlekbotlok.blog.hu:
:)
"Ha okos akarsz lenni,tanulj mindennap valami ujat.
Ha bölcs,akkor felets el mindennap valamit amit eddig tanultàl"
Lao Ce

csakférfi 2019.04.10. 06:16:19

@Almandin:
A "szerelem " nem feltételhez kötött.
Ellenben az együttélés igen.
Hogyan fogsz együttélni egy trehàny,nemtörödöm,lusta...jòképü ,sàrmos,gazfag pasival aki csak szòrakozni szeret?
Sehogy.
:)
Szerelmes lehetsz belé.....de ha nem tudod befolyàsolni a "ha szereszt"-szel....akkor....ende.
:)

csakférfi 2019.04.10. 09:34:30

Bocsànat az "elütések" miatt.
Délutànos vagyok a héten,a busz meg igen ràzkòdott az este.....hja magyar aszfalt.....egy sz@r.
:)
Azért remélem érthetö!
:)

2019.04.10. 10:38:55

@csakférfi: "Ha valalire NEM hallgatsz,mert ellenkezik a véleményed egy adott helyzetre.....az is befolyàsol.
Csak negatív értelemben.
Tehàt a "juszt sem"..."csak azért sem" is befolyàsol."

Az mennyiben befolyásolás, ha a kikért véleményt csak akkor használod fel, ha az megerősítés?
Nekem a rokonságomban van néhány ilyen ember.. elmesélik a terveiket, ötleteiket.. én elmondom az azzokkal kapcsolatos fenntartásaim, aggodalmaim.. de azért akkor is megcsinálják (és persze átmenetileg akadékoskodó HP leszek, negatív, pesszimista..) majd amikor beüt a megjósolt gebasz..akkor kérik a mentőövet..(mert ugye tanáccsal tele a padlás, tettekre van szükség) és persze a kritikát továbbra is dühödten elutasítják..
Szóva valahogy azt próbáltam szemléltetni, hogy sokan eléggé féloldalasan befolyásolhatók..

Darcy70 2019.04.10. 10:45:47

@Almandin: elolvastam :). Én egy rossznak bizonyuló döntés után mérges szoktam lenni magamra és a "külső körülményekre" is...mikor melyikre jobban... és ha már puffogtam és bőgtem egy sort, utana szipogva még ragodom kicsit a múlton, azután elkezdem korrigálni a helyzetet és ha ez végképp lehetetlen, na akkor alkalmazkodom, de nem őszinte a mosolyom és később újra probalkozom... más nem így "csinálja":)?
Ha meg kifejezetten én voltam a hunyo és még másokat is érint, akkor bűntudatot érzek...na de nem ez a normális :)?

Almandin 2019.04.10. 12:32:25

@Womb Raider: Miért kellene nekik megfogadni a tanácsodat? Egyrészt: kikérik? Ha kéretlenül adsz tanácsot, akkor erőszakosan beleszólsz más életébe. Ha kér valaki, akkor se köteles megfogadni. Az ember azért kér tanácsot, akár több embertől is, mert el akar rajtuk gondolkodni és esetleg megfogadni. Valószínűleg itt több ellentétes tanács is lesz.
Ha a tanácsadó elvárja, hogy a tanácsát fogadják meg, akkor -sokszor tudat alatt-uralomra vágyik a másik ember felett, a másik embert automatikusan magánál butábbnak, bénábbnak tartja, az erőszakos tanácsadással maga alá rendeli.
A te esetedben, amikor a rokon elmeséli a terveit, gondolom, nem mindig kér tanácsot. Kéretlenül tanácsot adsz, mert azt gondolod, te jobban tudod. Ha a másik terve nem jön be, jön az "Én megmondtam" diadalmaskodás.

csakférfi 2019.04.10. 12:59:51

@Womb Raider:
:)
Legjobban az ember a sajàt kàràn tanul.
Nyilvàn a rokonaid nem "bírnak " Téged.
Jobbnak gondolnak maguknàl.
S hogy bizonyítsàk a "vagyunk olyan okosak és elörelàtòk mint ö" juszt is belevàgunk.
Így vagy úgy.....hatàssal vagyunk egymàsra.
Mintahogy legutòbb Te ràm egy màsik blogon.
Én is "magamba szàlltam" kissé.
"Mi a f@szomnak àllok én le vitatkozni".....ki a tökömnek képzelem magam.....bla...bla..bla
:) :)

Almandin 2019.04.10. 13:11:09

@csakférfi: Szerintem csak nem veszi észre magát. Sokszor a kéretlen tanácsadó valóban azt hiszi, ezzel segít, mert nem lát rá a valódi indítékaira.

csakférfi 2019.04.10. 13:28:39

@Darcy70:
Hogy mi a normàlis?
Fogòs kérdés...söt...szerintem meghatàrozhatatlan.

"Amit mond az ember, annak a gyümölcséből lakik jól, és amit tesz az ember, azt fizetik neki vissza. 15A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra. 16A bolond bosszúsága azonnal kitudódik, az okos pedig leplezi szégyenét. 17Aki igazán szól, az igazat mondja el, a hamis tanú pedig a csalárdságot. 18Van, akinek a fecsegése olyan, mint a tőrdöfés, a bölcsek nyelve pedig gyógyít. 19Az igaz ajak mindig állhatatos, a hazug nyelv pedig egy pillanatig sem az."
...
...
18Szegénység és gyalázat éri azt, aki megveti az intést, de tisztelik azt, aki megfogadja a feddést. 19A beteljesült kívánság jólesik az embernek, az ostobának pedig utálatos eltérni a rossztól.
...
30Zúzódások, sebek tisztítanak meg a gonoszságtól, és a test belsejében is érzett csapások.
...
...
17Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.

Salamon Példabeszédek könyve

Nem hiszek istenben.
Mégis olvasgatom a bibliàt. Jòkedvre derít olykor.
Ez normàlis?
:) :)

csakférfi 2019.04.10. 13:29:00

@Almandin:
Kedves vagy és aranyos.....ahogyan megszoktam Töled.
Mégha legutòbb meg is "feddtél" egy màsik blogon.
Fene tudja miért.....sem Ràd.....sem Womb Raiderre nem tudok haragudni.
:) :)
Pedig hatunk egymàsra a szavainkkal...gondolatainkkal...így-vagy úgy.
Amúgy csetlekbotlokkal is akasztottam màr tengelyt.......
Ahogy Lao Ce írja
"A harag elszàll az emléke megmarad"
:) :)

csetlekbotlok.blog.hu 2019.04.10. 13:34:24

@csakférfi: nem mindig sikerül átadni úgy a gondolatot, ahogy szeretném, sőt akár teljesen más értelmet is nyerhet más szemszögből olvasva. akkor ilyesmi történhetett, mert emlékszem hogy nagyon kiakadtál

Darcy70 2019.04.10. 18:56:12

@csakférfi: persze hogy normális :D!
En csak arra gondoltam, ha oyan rossz döntést hozok, amivel még másoknak is artok... természetes, hogy bűntudatot érzek. És ennek nincs köze magabiztossaghoz, önbizalomhoz.

csakférfi 2019.04.10. 18:56:18

@csetlekbotlok.blog.hu:
Nem gond.......bírlak....így is úgy is.
Ezért olvasgatom néha a posztjaidat.
Mivel....én is "botladozom...és csetlek"
Hiàba a "tapasztalat".
:) :)

Darcy70 2019.04.10. 19:40:51

@Almandin: ha szeretett békád ül a forró vízben és egyre csak azt mondja, jogy tegnap jobb volt, de még ma is kibirhato...nem segítesz? Akár tanáccsal is? Igen, nem lehet elvárni, hogy megfogadjak tanacsunkat, és nem szabad azt mondani, hogy ugyeugye, ha rám hallgattal volna. És nem hálás szerep ez, sőt. Kijelenteni, hogy csak akkor adjunk tanácsot, ha azt kifejezetten kérik, hiba. (Az ilyen mini pszicho írások sose elég arnyaltak)

2019.04.10. 19:40:57

@Almandin: "Miért kellene nekik megfogadni a tanácsodat? Egyrészt: kikérik? Ha kéretlenül adsz tanácsot, akkor erőszakosan beleszólsz más életébe. "

[WR]"Az mennyiben befolyásolás, ha a kikért véleményt csak akkor használod fel, ha az megerősítés?
Nekem a rokonságomban van néhány ilyen ember.. elmesélik a terveiket, ötleteiket.. én elmondom az azzokkal kapcsolatos fenntartásaim, aggodalmaim..

Érted??? Megkérdez, elmondom, duzzog... [múlnak a hetek, hónapok] basszus, minden összeesküdött ellenünk..te.. segíccsé má'..

Mindegy.. azért köszönöm a nevelő célzatú tirádát ;)

csakférfi 2019.04.11. 06:35:14

@Darcy70:
A döntésünkröl mindig a jövöben derül ki.....jò avagy rossz.
Én a màsodik hàzassàgomat élem egy növel akinek van két gyereke.
Immàr 8. éve.
Az elsö 20 évig tartott.
Hü....voltam....vagyok.
Ebben dönthetek ......màsban esetleg jò-rossz.
Ki tudnà megmondani mit hoz a jövö!
A màsodik nehezített pàlya.....mint a gamereknél.
Ez az egy "biztos".
Szeretni szerelemmel...hü mindhalàlig.
Férfisors.
A nönek ott vannak a gyerekei ....fontosnak érezheti magàt.
Egy férfi?
Mikor fontos valakinek? Egy nönek?
Ha tàmasza...segítöje...védelmezöje...
Bolond egy tàrsadalom.
Nem hagyja a "gender" a "feminizmus" hogy férfi légy....egyenrangúsàg.....??
Hüség? Becsület? Szerelem?
Üres fràzisok.
Ez a tapasztalat.

"13és rászántam magam arra, hogy megvizsgáljak és bölcsen kikutassak mindent, ami az ég alatt történik. Rossz foglalkozás ez, azért adta Isten az embereknek, hogy bajlódjanak vele. 14Láttam, hogy mindaz, amit véghezvisznek a nap alatt, csak hiábavalóság és hasztalan erőlködés. 15Ami görbe, azt nem lehet kiegyenesíteni, és ami nincs, azt nem lehet számba venni."
...
...
121Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!
...
A mandulafa kivirágzik, a sáska nehezen vonszolja magát, és mit sem ér a fűszer, mert elmegy az ember örök otthonába, és az utcán körös-körül siratók járnak. 6Végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba. 7A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta.
:)

"2Minden érhet mindenkit. Ugyanaz történhet az igazzal és a bűnössel, a jóval, a tisztával és a tisztátalannal, azzal, aki áldozik és azzal, aki nem áldozik; úgy járhat a jó, mint a vétkes, az esküdöző éppúgy, mint aki fél az eskütől. 3Rossz dolog ez, hogy mindannak során, ami a nap alatt történik, ugyanaz érhet utol mindenkit. Ráadásul az emberek szíve tele van gonoszsággal, és esztelenség van bennük, amíg csak élnek. "

:) Maceràs.....nem?
A befolyàsolhatòsàg mint gyenge jellem .
Mekkora ökörség!
Ezért rühellem a pszichològusokat és pszichiàtereket.
Mintha ök önàllòak lennének....magabiztosak...tanultak...stb.
Mi lenne a betegek nélkül velük?
Se pénz....se agyalàs....se étel...se ital...se egzisztencia...se magàniskola és különòra a poronynak...
Demde gàz ez?
:) :)