A nagy verseny – A versenyzők bemutatása és a fogadások megkötése
2019. július 26. írta: csetlekbotlok.blog.hu

A nagy verseny – A versenyzők bemutatása és a fogadások megkötése

Üdvözlök mindenkit a harmadszorra megrendezett királyfiszabadító versenyen! Mint önök is tudják, az elmúlt évben óriási sikerrel zárult a küzdelem, Ms Drag Ann sikeresen bejutott a célba, és bár Mr Loos R mindent elkövetett hogy addig felépítse a várat, ami mögé elrejtőzhet, azonban terve kudarcba fulladt és azóta is örök szerelemben élnek Ms Drag-al. Úgy tudjuk első gyermekük már meg is született. Sok boldogoságot nekik!

A mai versenyzőink, a három csodaszép királylány: Ms Rigth, a nem olyan messzi Femin tartományból, Ms Naïve, Illusionből, és Ms Always aki országát sajnálatos módon gyakran összekeverik a hasonló névvel illetett intimbetéttel.

Ms Rigth 32 éves, igazi küzdő, öntudatos nő, kit apja erre a küzdelemre nevelt kiskora óta. Nagy tapsot neki.

Ms Naïve 38 éves, országos bajnok az örök álmodozók versenyén, négyszeres világbajnok a remény címért vívott csatában, valamint rajzfilmkészítő. Állítólag egyenes ági leszármazottja Dream Worksnek.

Ms Always 39 éves, őt már ismerheti a kedves közönség az előző két versenyről, és mint az köztudott, ez az utolsó lehetősége hogy induljon ebben a nemes csatában, mert szavatossági ideje jövőre már lejár. Mint emlékeznek, tavalyelőtt majdnem első lett, de az úton – mely számos csapdát rejt a királylányok számára – talált egy csecsemőt, és így lemondott a győzelemről, inkább örökbefogadta az elhagyott kis árvát. A tavalyi év is nagy izgalmakat tartogatott számára, 40 fokos lázzal indult neki a küzdelemnek, és megint csak nagyon nagyon közel járt, mikoris egy néző befutott a pályára és elgáncsolta. Ms Alwaysnak ínszalagszakadása lett, és így kiesett a versenyből.

Na de ejtsünk szót nemes szívű, bátor királyfinkról is, akinek ugye egyetlen célja van: felépíteni a tornyot és jól elrejtőzni benne, mire a királylányok odaérnek. Amennyiben ez nem sikerül, feleségül kell vennie az érte harcoló királylányt. Mr Last One kőművesként tevékenykedett elmúlt 10 év során, így nagy tapasztalattal rendelkezik a falépítésben. Drukkoljunk neki, mert elmondása szerint csak a környezete nyomására egyezett bele, hogy elvállalja azt a nemes feladatot, hogy boldogan éljen egy Nő mellett, míg meg nem hal. Önök is láthatják hogy igazi férfi ő, hölgyeim és uraim, mert ki lenne olyan bátor szívű és önzetlen, hogy ily nemes cselekedetre vetemedjen?

 

És most kérem, tegyék meg tétjeiket. Vajon ki fog nyerni? Bejut-e bármelyik királylány a célba, vagy Mr Last sikeresen felépíti a várát? Lesz-e aki megsérül vagy feladja a küzdelmet? Utolsó lehetőség, kérem ne habozzanak! Csak itt, csak most! A kommentelők között kisorsolunk egy fantasztikus nyereményutat a csodálatos Magány szigetére, ahol semmi más nincs, csak a szerencsés kiválasztott éééééééés, a MOBIL!!! 10 különböző társkereső alkalmazással telepítve. Luxus billentyűzet melyen naphosszat chatelhet. Fitnessterem, ahol izmaik maguktól alakulnak ki. 200 tükör, ami mind tökéletesnek, kivételesnek, és különlegesnek mutatja a kedves utazót. A nyereményhez természetes jár egy luxus autó a Ki ha én nem szalon jóvoltából, egy tengerparti ház a Menő vagyok építési vállalkozástól és egy Soha többé párkapcsolat kupon, a Szingli társaságtól, akik mint tudjuk, az elmúlt években hihetetlen profitot termeltek, éves szinten újra és újra megszázszorozva az előző évi teljesítményüket. Nagy tapsot a támogatóinkank!

 

 

Kérem a tisztelt nézőket és azokat akik csak rádión követik a műsort, látogassanak el a fészbúk oldalra, ahol napi szinten újabb és újabb hírekről adunk tájékoztatást. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csetlekbotlok.blog.hu/api/trackback/id/tr5614981052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2019.07.26. 10:05:22

Mindenki veszíteni fog.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2019.07.26. 19:22:46

Ms Right, Ms Naive, és Ms Always szépen jöjjenek össze, innentől már érdekelne a történet ;)
Huncutkodjanak, fetrengjenek a bazi nagy francia ágyon :)

mi szél hozott? 2019.08.10. 17:09:53

@savanyú a narancs ( Villanyfényes): mindhárom.

Pont ezért szellemes, jó írás lett ebből.
Kár hogy lerúgta magáról a követő táborát, már kutya se jár ide. Vau vau