Hogyan engedd el a múltat?
2020. február 06. írta: csetlekbotlok.blog.hu

Hogyan engedd el a múltat?

gyilkosgaloca.jpgMérges voltam. Nagyon. Még mindig. És dühös és tele tüskékkel, és haragudtam RÁ, mert… Sok mindenért. Nem egészen úgy alakultak a dolgok, mint szerettem volna, sőt, elég csúnyán. Számomra. 

2019 első félévében lemerült az összes energiakészletem. + A tartalékok is. A második félévben pedig ripityára törtem. Igazából nagy baj nincs ezzel, mert hihetetlen sokat tanultam belőle magamról, a működésemről, rájöttem egy csomó dologra, úgyhogy mondhatni nyertem (azért ebből a kijelentésből egyelőre hiányzik a mély meggyőződés). Igaz, hogy ehhez a gödör alá kellett ásni, és a folyamat tart, és tart és tart és már nagyon jó lenne, ha túllennék rajta, de legalább történik valami.

Azonban az érzés, a harag bennem marad. És nem tudtam elengedni. Képtelen voltam. Pedig tényleg akartam. De nem és nem és nem, és fel tudtam volna néha robbanni, hogy a nyavalyába már, szállj ki belőlem!!! (Ez pont így működik.) És basszus tudom, hogy ezzel magamat bántom, mérgezem, mert ha legalább nem nekem lenne szar,  (töröl, töröl, csúnya rossz gondolotak, pfúj), de amúgy a másik embert meg hol érdekli? És különben is! De akkor sem. Úgy ragaszkodtam hozzá, mintha az életem múlna rajta. És kiáltoztam, "nézd meg, mit tettél! Nézd! Vállalj felelősséget! Egyszer az életben! Egyszer lásd meg a tetteid következményeit. Ha kell, én belepusztulok, mert akkor legalább látni fogod." Tiszta Sékszpír.

Nem történt semmi. Az ég egy adta világon: semmi. Nyilván nem. Ez sem meglepő. Amúgy kinek és miért is kéne elgondolkoznia a tettein? Ugyan, hagyjuk már! A gepárd se tud repülni, a madár se úszni, ne kérjünk lehetetlent. De annyira bosszantott, hogy ilyen fafejű, hogy nem akar fejlődni! "Hát fiam, tanulj akkor is, ha nem akarsz, mert én azt akarom, hogy okosabb legyél!" De hát, ha valaki nem akar okosabb lenni! Ha jól elvan így is! Most mi a frászkarikáért erőltetem? Meg persze mi közöm hozzá? És honnan tudom, neki mi lenne az érdeke? Mi vagyok én, talán egy "kib@szott tudós?" (szerk: Narancs, Tetves és Dugó) Meg nem kéne inkább más helyett sajáNéha éveken átt magammal foglalkozni? Na de tényleg! Nekem sincs jobb dolgom, úgy látszik. 

Off topic: arra gondoltam ezt majd inkább hanganyag formájában mesélem el, mert este csak úgy ömlöttek a szavak és csak nem hagytak aludni, pedig arra készültem. Kipattantak a szemeim és meséltem, és meséltem, meg magyaráztam, mint amikor még tanár voltam. De nyuszi vagyok, és reggelre elszállt az ihlet.

A minap belefutottam egy 25 perces videóba. A múlt elengedése volt a címe. Nekem találták ki! „Belehallgatok” döntöttem. Nos, az első 3 percig jutottam. Így kezdődött: „Mit változtatnál az elmúlt éveden? Egy dologra koncentrálj.” Hahh… Mit nem? Oké figyelek! Egy dolog. Nem több. Futtattam a filmet, és pörgött és pörgött és semmi. Rájöttem, hogy igazából nem változtatnék semmin. (Egyes számú "mi vaaaan?" részemről.) Akkor sem, ha pokoli volt át-, és megélni azt a 365 napot. Nem mennék vissza, nem raknám helyre, nem tenném jobbá, mert az úgy volt jó, hogy vége volt. (Kettes számú, némi hitetlenséggel és cinikussággal vegyítve, miszerint "etesd a nénikédet ezzel a hantával".) Nem akarom, hogy másképp legyen. (Hármas, és "Tényleg nem". Döbb...döbb...) Nem akarom, hogy NE legyen vége. (Négyes. Kezdek átmenni ujjongásba.) Úgyhogy én itt leragadtam a meditációban (merthogy ez a videó az volt), hogy hát, ha nincs min változtatni, akkor nem is hallgatom tovább. (Ügy lezárva, by by Szása. Persze tudom, hogy nincs új a nap alatt, és én is miliószor hallottam azt, hogy rágódni a múlton, meg a "mi lett volna ha"-n marhaság, és különben "sem tudunk visszautazni az időben" stb. Most viszont minden a helyére billent, ami kellett értelmét vesztette, ami kellet meg értelmét nyerte, és boldogan éltek míg meg nem haltak.) Hisz ki a jó fene akar visszamenni? Örülök, hogy túl vagyok rajta. És itt jön a paradox helyzet, illetve a felismerés: ha nem akarok változtatni, akkor mégis miért haragszom, hogy úgy történt, ahogy? (És mint láthatod, ez annyira ütött, hogy megvastagítottam és besárgáztam, és ha tudtam volna akkor nagyobb betűvel is szedem, csak azért, hogy te is átéld a katarzist, és ízlelgesd és emésztgesd ezeket a szavakat  Mert annyira egyszerűnek és triviálisnak hangzik, hogy szinte már nevetséges. Épp ezért átfutjuk, nem gondolunk bele, nem állunk meg és mondjuk hogy "ahha!") És csak bámultam ki a fejemből, hogy ez milyen jó már, mert egy abszolút felesleges és mihaszna érzés ez - t.i. a harag-, amire semmi szükségem. És akkor talán el is engedhetem. 

Ezzel a boldog tudattal feküdtem le. Határozottan megkönnyebbültem. És minden csillámpónis volt.

Kivéve az éjjelt, a szokásos túl sok információt tartalmazó kaotikus álmomat, és a reggelt, amikor megint „most fogok meggebedni” fájdalommal ébredtem. Na de ez már nem a történet része.

A bejegyzés trackback címe:

https://csetlekbotlok.blog.hu/api/trackback/id/tr1815461402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.